Myles morgott még egy „szürkét” az orra alatt, de inkább elvonult megcsodálni a kisbabát. Bobby zsebre vágta a kezeit, és barátjához bandukolt.
- Nem láttad Jess –t?
- Hmm, nem. Biztos elvonult a női mosdóba.
- Nem, Jess nem ilyen..
Ekkor pillantotta meg az ajtóban heverő cipőt. Odakocogott, de ahelyett hogy felvenné tovább is rohant. Szinte feltépte a dolgozószoba kilincsét. Igen, a cipő párja ott hevert egy mappával, de a helyiség kongott az ürességtől.
- Én nem tudom
Vágtam rá tizedszerre is. Az alak mérgesen az asztal lábába rúgott. Összerezzentem a hangra, de nem moccantam. Türelmesen ültem tovább, ujjaimmal az asztalon doboltak.
- Vegyük át tizenegyedszerre is
- Rendben, vegyük
Hangom tele volt gúnnyal, és gyermeki ártatlansággal. Megvontam a vállaimat.
- Ne szórakozz velem kislány. Ha elmondod, hogy kerültél ide, nem esik bántódásod.
- És ha nem mondom?
- Mm.. mondd csak, miért akarod ennyire azt a kölyköt?
- A neve Nádja
Sziszegtem oda még a pofon előtt. Abban a pillanatban felborult bennem valami. Felugrottam a székről, kezem öklösre emeltem, de az eddig hallgató árnyék előlépett és hátracsavarta a karom. Felszisszentem, de a világért se nyögtem volna ki, hogy fáj. Olyan gyorsan történt minden.. az a fiatal nyomszakértő, aki bejött pár papírral, amit Jacknek elfelejtettek átadni. Beleolvastam, és összeállt még egy kép. De én konok nem szóltam a többieknek, átöltöztem és rohantam vissza a raktárhoz. Éppen akkor voltak ott azok a nagydarab fickók, és a falba rejtett titkos ajtóból pakolták ki a cuccost. Sajnos rossz helyről kémleltem, és mielőtt leütöttek csak egy elmosódott szempár az, amit tisztán láttam.
És most ez a szempár nézett rám az asztal túloldaláról. Nem láttam az arcából semmit, a hangja ugyanolyan torz volt, mint a telefonokban. A szorítás karomon csak erősödött, a hang pedig még keményebben rivallt rám.
- Beszélj!
Adjam fel a barátaimat, hogy megmeneküljek? Nem. Ez az, amit sohasem fogok megtenni. Csak az a baj, hogy a többiek soha sem találják meg azt a papírt, ami tanúsítja, hogy hol vagyok. A nyomszakértő utánam rendet tett, az az egyetlen mondat elkeveredett a többi milliárddal. Taszítást éreztem hátulról. Engedelmesen mentem arra, amerre löktek. Az egész hajón nagyon sötét volt. Tudom hogy hajóra jöttünk, hallottam a csobogást, ráadásul az egyik férfi meg is jegyezte, hogy milyen szép a tenger. Már csak az a kérdés hogy a parton, vagy az óceán közepén horgonyzunk? Nemsokára egy kis szobában találtam magam. Itt volt fény. Az utolsó lökés után bezárult mögöttem az ajtó. Hiába rángattam a kilincset, zárva volt.
- Hogy dögölnél meg..
- A mama nem szereti a csúnya beszédet!
Hiper sebességgel pördültem meg. Egy 8-9 éves forma, jól öltözött kislány állt velem szemben. Hosszú vörös hajú, törékeny alkatú gyermek, nagy kék szemekkel, kezeiben kismackó. A terem, ahova kerültem egy gyermekszoba volt. Jól felszerelt, barátságos, fényes ki ablakkal, puha ágyakkal, és tömérdek játékkal.
- Nádja?
A kislány megdermedt. Nem válaszolt. Letérdeltem elé, hogy egy szinten lehessünk. Határozottan megfogtam a kicsi vállait, és gyengéden megráztam.
- Válaszolj!
- Hagyd békén!
A hirtelen jött lökés váratlanul ért. A rám vetődő súlyra oldalra estem. Meglepő határozottsággal leszorította a csuklóimat, az övön aluli rúgásra viszont nem számított. Nyögve összegörnyedt, kezéből kiesett a kés, amit felkaptam a földről, és a nemrég megtapasztalt mozdulattal hátracsavartam a fiú karját, a pengét pedig a torkához nyomtam.
- Ez nem volt szép húzás
- Brandon!
A kislány sipítva magához ölelte a maciját. Összehúzott szemekkel löktem el magamtól a fiút, de a kést azért magamnál tartottam. A karját masszírozva, zihálva nézett rám.
- Ki vagy te?
- Ne haragudj, de ezt én akartam kérdezni, csak épp rám ugrottál.
Csúnya szemekkel nézhettem rá, mert bocsánatkérőn lesütötte a szemeit.
- Azt hittem egy őr vagy. Sajnálom.
- Honnan van késed?
- Kapunk ebédet és vacsorát, onnan loptam el.
Bólintva kezet fogtam a fiúval.
- Jessica Hudson
- Brandon Perry
Elkerekedtek a szemeim. Zsebre vágva a kést poroltam le ruhámat. Drága elnökünk nem említette, hogy lenne egy fia is, de nem akartam rákérdezni. Fél térdre ereszkedtem az ajtó előtt, és a tőr hegyével próbáltam meg kinyitni a zárat.
- Már próbáltam..
Felnéztem a fiúra. Nem törődve a szavaival talpra álltam, és most az ablakra erősített rácsokkal kísérleteztem.
- Már próbáltam.. – zendült fel ismét a hangja. Morcos tekintetem szinte átdöfte a mellkasát, így jobbnak látta, ha átkarolva kicsi húgát megvigasztalja. Tetszett a meghitt jelenet. Mint én és Jack régen. Nem hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a keserűség. Legalább a kislány megvan.
Ismét, párszáz ajtóval odébb.
- Nem hiszem el, hogy pont ma történik ez velünk. Vele. Mindig a bajt keresi, de miért pont ma?!
- Nézd a jó oldalát..
- Megvan!
Minden szempár Bobbyra szegeződött, aki egy papírt lengetve az orra előtt lépett be az ajtón.
- Megtaláltad Jess –t?
- Nem
- Akkor rájöttél a fekete bábú jelentésére?
- Nem
- Esetleg van még egy bábú..?
- Áá, nem dehogy.
- Bobby, ne húzd az idegeimet!
- Mondd nektek valamit az a név, hogy Brandon Perry?
Jack kitépte barátja kezéből a papírt, és a mellette álló Sue –ra nézett. A nő viszonozta az értetlen pillantást, és gyorsan a lap fölé görnyedt. Végigfutott a tartalmán, és elsápadva nézett a kíváncsi Lucyra. Jack már nem tűnt ennyire komolynak. Elszántan felemelkedett a székéből, s meg sem állt a kocsijáig, azzal az elhatározással, hogy ő most beszélni fog az elnökkel.
- Jön!
- Siess, Jess!
A pisszegésekre gyorsan összekészültem a terv szerint. Az őr lomha léptei visszhangot vertek a folyosón, s végül megállt a vasajtó előtt. Fel akarta nyitni a kör alakú reteszt, hogy beadhassa a tálcát, de az nem nyílt ki. Mély hangon bekiáltott.
- A reggelit hoztam!
- Hát gyere be
Nádja határozottan pimaszul beszélt egy felnőttel! Talán érezte, hogy vigyáznak rá? Nem volt alkalmam sokáig rágni ezen magam, mert az ajtó lassan kinyílt. A kopasz férfi belépett, és Brandon felé nyújtotta a tálat.
- Vedd el!
- Tegye le..
Az őr felmorrant, de mit veszíthet.. lehajolt, hogy ledobja a földre. Az alkalmat megragadva ellöktem magam a faltól, és a baseballütővel tarkón vertem. Nagyot puffanva terült szét. Karon ragadtam a két fiatalt, hogy még azelőtt eltűnhessünk, mielőtt felébred. Kulcsra zártam az ajtót, és némán végigrohantunk a folyosón. Mindkét oldalról ajtók sorakoztak, és őszintén szólva fogalmam sem volt, hova mehetnénk. Lépteket hallottam. Kikerülhetetlen lépteket. Feltépve a legközelebb eső jobb oldali ajtó kilincsét betaszítottam rajta a testvérpárt. Még volt annyi időm, hogy rájuk csapjam az ajtót. A kanyarban feltűnt egy nő.
Vörös haja vállait verte, kék szemű, agyonsminkelt, elegáns megjelenésű középkorú nő állt előttem. Talpig fekete ruhában, napszemüveggel, és egy fegyverrel a kezében. Nem lepődött meg tőlem, határozottan megindult felém. A földbe gyökereztek a lábaim, és akaratlanul is a zsebem felé kalandoztattam ujjaimat, a késért.
- Szóval maga lenne Jessica Hudson ügynök
Dacosan felszegtem az állam. A hang egyezett a kihallgató szobabeli alakéval, csak sokkal lágyabb volt. Talán nem használt hangtorzítót. Levette a napszemüvegét, így belenézhettem a kéken csillogó szempárba.
- Remek, ön már ismer engem, de ez nem kölcsönös
Vágtam rá némi habozás után. Nem titkoltam lenézésemet. Megvetve végigmért, a fegyver csövét egyenesen rám szegezve lépett szorosan elém. A hideg cső mellkasomnak nyomódott, de nem volt időm reagálni. A nemrég becsukott ajtó kinyílt, és a fegyver eldörrent.
A golyó csak súrolta Brandon vállát, de ha más helyzetben lettünk volna, már nem élne. Ugyanis a két kezemmel fojtanám meg. A helyzet magaslatán voltam, és ez a hülye mit csinált?! Kinyitotta az ajtót, amivel ugyan kiverték a nő kezéből a fegyvert, de csak annyi időre hogy az elsüljön. Ha nem lök félre most én ülnék a földön. Amint felegyenesedtem Brandon mellől, Nádja pityeregve bújt a hátam mögé. Ismét a vörösnél volt a fegyver. Haragot éreztem. Végtelen, belülről szétmaró haragot emiatt az egész helyzet miatt.
- Mami..
Suttogta elvékonyult hangon a kislány. Meglepődve húztam össze a szemöldököm. A kép abban a pillanatban összeállt.
è :
- Tudtam, hogy nem jutunk nála semmire
- Jack, megtaláljuk őket. Már tudjuk, hogy a feleségénél vannak, aki kék terepjáró tulajdonosa. A testvérednek igaza volt.
- Bárcsak neki mondhatnád ezt..
Jack lehajtotta a fejét, és meredten a kávéjába bámult. Sue megfogta a férfi kezét, és mélyen a szemeibe nézett. Az irodában ültek, ketten, egymás mellett. A többiek mind nyomoztak. Az eltűnteket keresték, és Lucy hazavitte Taráékat a kisfiukkal, Sam –el.
A férfi próbálta titkolni keserűségét, de tudta hogy a nő süket, nem vak. Be kellett vallania, hogy féltette testvérét. Túlságosan is. Felkapta fejét, Sue pont ekkor hajolt oda, hogy átölelje. Az arcuk közelebb volt egymáshoz, mint eddig bármikor. A nő lehunyta szemeit, ajkuk lassan összesimult.
- Megvannak!
Bobby hangjára egyszerre rebbentek szét. Bobby felkapta a kabátját, és kíváncsi pillantással nézett a párosra. Jack megköszörülte a torkát, és biccentett, hogy mennek.
A szél vadul mart bele a hajamba. A hajó kikötött. Az idő hűvös volt, a korlát nélküli feljárónak szánt meredek deszkán voltunk, a fa megreccsent súlyunk alatt. Nem messze tőlünk a kis lépcsősor terült el, amin át fel lehet jutni a biztos talajra. De még csak a keskeny deszkáig jutottunk, két oldalról kék habok vettek körül minket.
- Attól hogy elváltak, nem kéne így viselkednie a gyerekeivel. Simán szerezhetne láthatási jogot!
- Maga könnyen beszél. Ahonnan maga jött, lehet, hogy így megy, de ez Amerika!
Nádja ismét felsírt. Az anyja kinyújtott karral, mereven szegezte rám a fegyverét, de most lőni készült. A távolban, nagyon messze, egy sziréna hangzott fel. A rendőröké volt, mégis volt egy olyan érzésem, hogy későn érnek ide. Nem magam miatt aggódtam.
- Le akar lőni? A 9 éves lánya előtt?
- Én.. én nem..
A fegyver megingott, de nem vesztett tartásából. Nádja kezeiből kiesett a maci, le a lábaimhoz. Kirohanva mögülem futásnak eredt. A nő összezavarodott, a ravasz megfeszült, mikor egy sikítást csobbanás követett. Még láttam az elmerülő kislány alakját. Most már nem érdekelt a pisztoly. Lehúztam magamról a pulcsit, és a földre dobva a vízbe vetettem magam. A habok összecsaptak a fejem felett. Egy pillanatra felmentem levegőért. Láttam a deszka szélén álló nő alakját, keze combja mellett pihent, a háttérben Brandon sántikált ki, a szirénahang egyre közelebb ért. Levegő helyett inkább vizet nyeltem, a hideg víz csontjaimba mart, az arcomra tapadt tincseim gátoltak a tiszta látásban. Ismét a víz alá buktam. Hiába nyitottam ki a szemem, az óceán sötét volt. Túl sötét. Mégiscsak sikerült megpillantanom a lefelé merülő, apró testet. Majdnem a fenékig süllyedt. A levegőm ugyan elfogyott, minden erőmmel leúsztam hozzá, átkaroltam a mellkasát és fellöktem magam.
A hideg szél az arcomba csapott, a tüdőm végre megtelt levegővel. Messze sodródtunk a deszkától, de a partot körülvevő sziklák itt voltak egy köpésre. Zihálva néztem az eszméletlen kislányra, ami új erőt öntött belém. Megmarkoltam a legközelebb eső sziklát, az érdes felület felsértette tenyeremen a bőrt, de nem törődtem vele. Éreztem, ahogy a víz ólomként nehezül minden tagomra, nem akar elengedni, de ki kell másznom.. felhúztam magunkat, és kiterültem a füvön. Messzebb kék sziréna villogott, autók sorakoztak egymás mellett, emberek tolakodtak oda bámészkodni. A mellettem fekvő Nádjára néztem. Kedvem lett volna elájulni, én magam sem értem, honnan szereztem a pót energia, pót energiájának a pót energiáját. De jött. Elkezdtem a szívmasszást, s abba se hagytam addig, míg a kicsi vizet felköhögve magához nem tért. Megkönnyebbült mosollyal zuhantam vissza a fűre. Minden porcikám reszketett, a végtagjaim ólomnehezek voltak, szemhéjaim egyre hosszabb ideig maradtak csukva. A világ lassan elsötétült.
Meleg, puha helyen tértem magamhoz. Körülöttem minden fehér volt, de csak egy szép pillanatig. A szoba lassan visszanyerte alakját. A nap merészen besütött az ablakon. Ásítva ültem fel az ágyban. A hely felismerése azonban teljesen ledöbbentett. A saját ágyamban feküdtem, Wisconsinban. Megdörzsöltem a szemeimet, és gyorsan lerántottam magamról a takarót, hogy az ablakhoz rohanhassak. Széthúztam a függönyöket. A táj ugyanaz: hatalmas legelő lovakkal, a kis pajta a domb mentén, a nagybácsi balra a szántóföldön. Csalódottan, de talán megkönnyebbülten ültem le az ágyam szélére. Elhatároztam, hogy amint megreggeliztem, rögtön felhívom Amerikában a „többieket”, és elmesélem az álmomat Jacknek, az én édes kis bátyámnak..
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
